67 éves a Fejér Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI

2017.10.18

2017. október 17.-én kerül meg rendezésre a Fejér Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI 67. születésnapi rendezvénye. 

Ez alkalomból az iskola egy élő szereplős játékos vetélkedőt szervezett a gyerekeknek Magyar Népmesék társasjáték alapján. Ennek a szervezésében és lebonyolításában nagy szerepet játszottak egyesületünk önkéntesei.

6 kis csoport versenget egy-egy mese hős neve allatt - volt itt Ludas Matyi, Okoslány, Fából faragott Péter és még sorolhatnánk- , hogy a királytól kapott feladat alapján végigjárt állomásoktól begyűjtse és elvigye az adott tárgyat a királyi várba. Az állomásokon várta őket többek között a lovag, a favágó, a pék, a csősz, a vasorrú bába és a ravasz róka. Volt aki az életvizét, a királykisasszony fésűjét vagy éppen sót vitt a királynak. A próbák alatt mellettük voltak a segítőik  -Kurtafarkú Malac, Aranyhal, Kígyókirélylánya stb.- akik egy-egy állomásnál igen nagy előnyt tudtak adni a kis csapatuk részére. Ezután indulhatott útnak a "kincsvadászat" , amikor hamuban sült pogácsáért vagy jókívánságért cserébe újabb próbákon vehettek részt és aranytallért gyűjthettek. Ezt végül a királyi várban kellett elvinniük és ott hosszas számolás után született meg a végső sorrend.

Ezután a Kölyöksziget Államtitkárai és Miniszterei tették le a 2017/2018-as tanévre az Esküjüket miszerint arra fognak tökeredni, hogy boldog gyermekek legyenek az iskola területén. A napot tortabontés és a gyerekek nagy kedvence disco zárta.

 Köszönjük mégegyszer a lehetőséget az iskola vezetésének, hogy mi is részt vehettünk e csodás nap programjain.

Az esemény képei megtekinthetőek itt.

© 2017 Szivárvány Törzs Közhasznú Egyesület 8096 Sukoró Újhegyi út 22.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el